Ki vagyok én?

Valószínűleg ez számomra is örök rejtély marad :) De az biztos, hogy már gyermekkoromban éreztem, okkal születtem erre a Világra. 

Miután elvégeztem az általános iskolát, Képesített vendéglátóként szereztem érettségit, de hamar rájöttem, a konyha nem teljesen az én világom. Elmentem Székesfehérvárra és letettem a Német nyelvű idegenvezető képesítést.  Itt nem álltam meg. Megpályáztam Szekszárdon a Főiskolát, és Általános iskolai tanítóként végeztem német nyelvű műveltségterülettel, ami által lehetőségem nyílt Ausztriában is gyerekekkel foglalkoznom.  

Úgy érzem, a tanítás, a gyerekek által  közelebb kerülhettem "rég nem látott" gyermeki, alkotó, teremtő én-emhez.  

2008-ban férjhez mentem és azóta is tart az I LOVE YOU :) 2009-ben anyuka lettem és őszintén szólva életem legizgalmasabb időszaka kezdődött el ekkor, mely azóta is tart rengeteg boldogsággal, tanulással, tanítással és kihívással "karöltve" ;)

 Mindig voltak ambícióim, terveim és mindig vágytam arra, hogy ADHASSAK.

 Egy mosolyt, egy ölelést, egy pozitív gondolatot. De egy idő után ez kevésnek bizonyult számomra, és valami "kézzel foghatót" akartam adni, amit az ember élményként tud hazavinni. Így született meg először a szívemben, majd a fejemben az  az Orsoly Art.


"Egy olyan közösség, ahol egyszerűen jól érezzük magunkat. Ahol nincs elvárás és nem kell tökéletesnek lennünk. Egy hely, ahová visszavágyunk, ahol minőségi időt tölthetünk magunkkal, a gyermekünkkel, a barátunkkal, barátnőnkkel, vagy épp a "hasonló cipőben járó" embertársainkkal. "